Az építészeti tervezéshez szükséges inspiráció elengedhetetlen egy szép és jól funkcionáló épület
megtervezéséhez, azonban önmagában még nem elégséges az egyes szobák, vagy más helyiségek teljes belső
összképének kialakításához. Ehhez a mindennapi életvitel sokkal részletesebb ismerete, a tetsző vagy
éppen nem tetsző színharmóniák, az alkalmazandó anyagok, burkolatok feltérképezése szükséges.
A belsőépítész feladata az elkészült építészeti tervet megtölteni olyan tartalommal, hogy az minden
szempontból összhangban legyen, mind a benne élőkkel, mind a megoldandó napi szintű feladatokkal.
Ehhez számtalan kérdésen és az ezekre kapott válaszokon keresztül vezet az út. A végső döntés itt is,
akár csak az építészeti tervezésnél,
a Megrendelő kezében van, ám tapasztalatunkkal igyekszünk segíteni Neki a legjobb megoldás kiválasztásában.
A belsőépítészeti tervek készítése is több szakaszból áll, skiccek, vázlattervek, koncepciótervek készülnek
az egyes terekre és térkapcsolatokra több variációban. Elsőnek a beépített bútorok, szaniterek nyerik el
végleges helyüket, majd a funkciók függvényében a többi bútor és kiegészítő is. Természetesen ez egy
oda-vissza ható folyamat, mely alatt módosulhatnak a válaszfalak pontos alakjai, vagy akár egy-egy belső
ajtó vagy külső ablak helye is. Amint eljut ez a szakasz a letisztult, kidolgozott szintre, akkor a
tervezési munka kétfelé válik. A tervezési folyamatunk
alapján az építész, tartószerkezeti és szakmérnöki tervekre átvezetjük a belsőépítészeti munkák által
létrejött változtatásokat, és megkezdjük az engedélyezési (bejelentési) tervek véglegesítését és beadását.
Míg ezalatt a belsőépítészeti design kialakítása folytatódik tovább a színek és formák területén. A kiválasztott helyiségekről készülnek el a színes belsőépítészeti tervek, amelyeket a pontos - burkoló által is használható - falnézetek, padlóburkolat kiosztások követnek, a világítási és gipszkarton szerelési megoldásokat tartalmazó tervekkel együtt. Egyedi bútorok tervezése esetén azok legyártásához szükséges dokumentációt is adunk. Mindezekkel biztosítható, hogy a házépítés során valóban az, és olyan módon épüljön meg, mint ami a közös munka során megálmodásra került.