Az építészeti tervezés rövid ismertetése
A SzeRaKo Kreatív Design © tervezési folyamat szerint ekkor kezdődik az igazi műhelymunka.
A helyszíni szemlére - a munkára kiválasztott építészekkel - közösen megyünk.
Az egyik kollégánk kigyűjti a telekre vonatkozó országos és helyi építési rendeletek, előírásokat, és - ezeket is megosztva - szintén közösen beszéljük meg a Megrendelő által elmondott igényeket és az erre épülő tervkészítési alapelveket.
A tervezési feladat típusától függően leggyakrabban az alaprajzi elrendezéssel (a koncepció tervekkel) esetleg a telepítéssel (az épület telken történő elhelyezésével) kezdünk.
Először minden építészmérnök külön-külön a saját elképzelései szerint tervez.
Majd a legjobb elrendezések irodán belüli kiválasztása után az építészeti műhelymunka eredményét e-mailen megküldjük a Megbízónk részére.
A tőle kapott válaszok alapján több körben pontosítjuk a terveket.
A tervezői munka folytatását szintén a feladat típusa határozza meg: saját részre készülő ingatlanoknál bejelentési tervek elkészítésével folytatódik, ettől eltérő funkció esetén pedig engedélyezési terveket szükséges kidolgozni.
A befejezett tervezési munkáink bekerülnek az oldalunkon lévő - számos szempont alapján kereshető és szűrhető - adatbázisba is,
melyben jelenleg 238 terv található. Ezek között nagy számú családi ház,
számos iker- vagy társasház szerepel,
az egyéb funkciójú középületeinkkel együtt.
Lakóházas munkáink között modern lakóház,
hagyományőrző falusi kúria, mediterrán villa,
fiatalos és vidám társasház, vagy éppen minimál stílusú lakóépület is látható.
A leggyakoribb tervezési munkáink funkciók szerinti felosztása
Családi lakóházak
A családi házak alatt legtöbbször az egylakásos lakóépületeket értjük, amelyek jellemzően a család közös otthonaként funkcionálnak. A mai korban már a hétvégi nyaralók is hasonló felszereltség és méret igénnyel rendelkeznek, így ez a két épület kategória nem különül el lényegesen egymástól. Közös jellemzőjük, hogy szinte mindig magukban foglalnak olyan közösségi teret, mint például nappali és az étkező, ahol a család együtt töltheti az időt. Emellett tágasak és kényelmesek, gyakran rendelkeznek több hálószobával és fürdőszobával, illetve a kertkapcsolat révén lehetőséget adnak a szabadban való időtöltésre és a gyerekeknek teret biztosítanak a játékhoz. Ebből a kategóriából az elkészült munkáinkat többféle szűrési módon lehet megtekintheti: stílusok alapján pl. modern, mediterrán avagy hagyományos, de akár a falazat szerint is pl. tégla vagy Ytong.
Társasházak
A társasházak, azaz a többlakásos lakóépületek - méretüktől függetlenül - mindig több lakóegységeket tartalmaznak, általában emeleteken elosztva és az egyes lakások leggyakrabban a közös használatú közlekedőkből nyílnak. A legkisebb speciális egység az ún. ikerház, ezek gyakran szimmetrikusan elrendezett, de elkülönült egységet tartalmaznak és egymáshoz közös falon keresztül csatlakoznak és két szomszédos építési telken állnak. A sorház az ikerház kibővített esete, azaz itt nem csak kettő, hanem nagyszámú - rendszerint szimmetrikusan ismétlődő - épületegységből álló lakóépület jön létre, melyek mindegyikének (saját telken lévő) külön bejárata található. Ehhez nagyon hasonlít a csoportház, de itt az épület egyetlen telken található, így a kialakítását tekintve tervezőként nagyobb szabadságot kapunk. Munkáink között 24 többlakásos épület látható.
Ipari- és középületek
Irodánkban kisebb középületek (pl. virágüzlet, autószalon, irodaházak stb.) építészeti tervezésével is foglalkozunk. Ezen - nem lakás jellegű ingatlanokat - a funkcionális, méret- és megjelenésbeli sokszínűség jellemzi. A közforgalom számára nyitott létesítmények első sorban kereskedelmi, illetve vendéglátó jellegűek. A nem irodai munkavégzésre szolgáló (pl. mezőgazdasági és ipari) csarnokokat gyakran raktározási kapacitással együtt tervezzük, melyek jellegzetes megjelenést biztosítanak számukra, miközben kiszolgálják a gyártás, termelés szükségleteit is. Szinte minden típusra jellemző a kiszolgáló és szociális blokkok tömbszerű elhelyezkedése, méretük - a megfelelő használhatóság mellett - a minimumra történő csökkentése igen gyakori elvárás felénk. Jelenleg 29 eltérő célokat szolgáló kereskedelmi, ipari- vagy középület terve került fel oldalunkra.
Látványtervek és további szolgáltatások
Erre tökéletes megoldást nyújtanak a számítógépes látványtervek! A valósághű látványterv elkészítésekor nem magukat az egyes képeket rajzoljuk meg,
hanem építészeti tervező program segítségével elkészítjük a leendő lakóépület 3 dimenziós modelljét, ezt olyan részlettséggel kell megtenni, amit le szeretnénk olvasni róla.
Majd erről a modellről készítünk a tér különböző pontjaiból képeket, mint az életben a fényképezőgéppel. Emellett már lehetőség is van az
épületbejárásra a virtuális térben akár az egér és a billentyűzet segítségével,
de megfelelő VR eszközzel is körülnézhetünk a leendő lakóházunk belsejében.
Ezzel szinte egy időben építettük ki az építészmérnök munkatársakon felül szükséges geodéta (földmérő), geotechnikus (talajmechanikus), belsőépítész, illetve lakberendező, statikus (tartószerkezeti tervezőmérnök), épületgépész, elektromos (villamos) és tűzvédelmi tervezőkből, költségvetés készítőkből, valamint építési műszaki ellenőrökből álló szakmérnöki csapatunkat, hogy átfogó és komplex szolgáltatást nyújthassunk az épületek tervezésétől az építési engedély megszerzésén (lakóépület esetén az egyszerű bejelentésén) és a látványtervezésen át a generálkivitelezés (és az ehhez kapcsolódó művezetés) befejezéséig, továbbá azok teljes körű műszaki ellenőrzéséig.